Mindenségbe szédítsd szerelmes szívem,
viruló virágok szirmának táncán,
aztán repíts, hol ébred a szivárvány.
Mámor melegével szorítsd és vigyed.
Bármerre térek, általad érkezzem,
hajnalok harmatján, réten villogón.
Csillogjunk együtt szárnyaló pillangón.
Az éj felgyúljon, ha elmerülsz bennem.
Tétován némán borulj arcgödrömbe,
de zúdulhatsz rám zajos zivatarral,
én magamnak érezlek mindörökre.
Tedd érdemessé az átlátszó időm.
Kőkemény létem majd úgy szelídíts meg,
hogy csillagközi porrá zúzd az erőm.
6 hozzászólás
Kedves Panka!
Nem vagyok egy nagy tudora a versek talányos világának, de ebben a versedben mintha többről lenne szó, mint egy szerelemről férfi és nő között…
Mintha ez a szerelem maga lenne az élet.
Judit
Kedves Judit!
Valahogy úgy 🙂
Köszönöm ittjártad! szeretettel: panka
Kedves Panka!
Rég olvastam ilyen szépet. Különlegesen, és üdítően írtál a szerelmes állapotról.
Üdv.:Tamás
Köszönöm soraidat kedves Tamás.
Szeretettel: panka
Kedves Panka!
Köszönöm szépen soraidat, ez a csodálatos érzés, állapot, mindig időszerű.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm soraidat kedves Szabolcs.
Szeretettel: panka