Azúrcseppnek születtem,
létem csodás, kéklő fájdalom,
porcelános, szűzi arc,
ártatlanság otthonom.
Könnye vagyok bús szemének,
a mélykék csillám tónak,
az Ő fájdalma engem kísér,
mint révész útját a csónak.
Lecsókolom orcájáról a pírt,
…csak feslett rózsa!
Maradjon így hallhatatlan, hamvas
… isteni Múzsa!
Angyal ajkán édes csók,
tiltott gyümölcs pihen,
csak álmodhatok róla,
érinteni nem merem.
Ha azúrszívem meghasad is,
csak egy percig volt enyém,
bőrének drága melegsége,
holt ízű remény!
8 hozzászólás
Szépek a képeid.Grt:z
Köszi szépen 🙂
Kedves Doreen!
Valamiféle testetlen szerelem, az örök vágy sejlik a versből! Nagyon szép álom-kép.
Üdv.:Károly
Szerintem szép lett! 🙂
Kedves Doreen!
A tőled megszokott angyalian szép, szerelmesen fájdalmas vers. Nem tudok mit mondani, egyszerűen csodás. A megfogalmazás, a szavak mögött megbújó érzelemvilág, mind-mind lenyűgöz. Hát, le a kalappal! 🙂
Üdv.:
Serafis
/ a 4. versszakban van egy hiányosság…nem szőrözés, csak gondoltam szólok… 🙂 /
Köszi Serafis! 🙂 Aranyos vagy, a hiányosságot észrevettem! :))
Szia Dooren!
Ismét, hoztad, a megszokott jó formád. Megin egy könnyed érzékeny, finom művet készítettél.
gratulálok!!
Üdv: Metal Koala
🙂 Szia, köszönöm szépen 🙂