Rám köszönnek a szürke reggelek;
Ahogyan lassan haladnak az évek,
Egyre sűrűbben félve ébredek.
Ezért a sorstól többet már nem kérek;
Csak annyit még, hogy ne múljon el soha;
Szerelmem, mit régen neked adtam,
Örökké égjen s ne legyek mostoha
Szívednek és ne hunyjon ki lassan
Az éltető láng, …ne aludjon el;
Fényesen lobogjon egymást kutató
Szemeinkben, ha majd körülölel,
Az áldott csend, mint bársonytakaró.
Ott is együtt, egymást átölelve.
Kéz a kézben lépjünk át a fénybe.
11 hozzászólás
Ilyen a szerelem, szép és örök. grat. Gergő
Talán a legszebb szonett, amit valaha olvastam!
Gratulálok!
Üdv.:Tamás
Gergő, Tamás; Köszönöm nektek, hogy olvastatok:)
Igaz, ami igaz, a szerelem csak úgy jó, ha örökké tart. Kívánom, hogy Nálatok úgy legyen. Szép a versed.
Nagyon szép gondolatok! Örülök, hogy olvashattam!
Grat. Gy.
Nagyon szép!
Gratulálok. Wolf.
Kata!
Köszönöm a jó kívánságot. Úgy lesz:)
Gyömbér!
Örülök, hogy tetszett:)
Wolf!
Köszönöm, hogy olvastál:)
Nagyon szép szerelemes szonett!
Szeretettel: Rozália
A szonettforma még értékesebbé teszi az egyébként is nagyszerű mondanivalót
gratulálok
Rozália!
Örülök, hogy tetszett:)
András!
Köszönöm, hogy olvastál:)
Ismét elolvastam… most is gyönyörködtem benne…
üdv.