Szerelmet kerestem régen,
Ott ahol semmi nincsen,
Osztozunk mi emberek,
annyi hamis ócska kincsen.
Ritkán látjuk ami igazán fontos,
Csak azt nézzük a vonaton,
vajon elég pontos?
Körül a világ, ezernyi csodával,
Benne az ember a tengernyi bajával,
Nem hagyod sosem magad élni,
Minden nap megtanulsz újra félni,
Tudom nehéz a körből kilépni,
A láncokat a nyakadról letépni,
Ha szabad lennél,
vajon merre mennél?
Bátor hősként hosszú útra kelnél?
Vagy hiányozna nyakadról a láncod?
S visszasírnád azt a régi monoton táncot?
Mit minden nap egyfolytában jártál,
Mit minden nap újra csak megbántál?
Mondd mit tennél,
ha megkapnád mire úgy vágytál?
Talán a nagy tűznél te mégis
újra fáznál?
Megtanultad, hogy a muszáj a minden,
Mert innen már kiút nincsen,
Mondd miért ezt tanítják nekünk?
Mondd miért kell, hogy mindig fájjon a fejünk,
Mondd, miért nem fogja
senki meg a kezünk?
Mondd miért bántja
szívünket az eszünk?