Hogyha arra járok nyári éjszakákon,
Meg-megállok olykor ablakod alatt.
Langyos szél fut végig a kihalt utcákon,
És a régi emlék könnyekre fakaszt.
Felednélek téged,
Lassan tovább lépek,
De a vérző seb már
Újra felszakadt.
Neved súgja a szél,
Szemed a sötét éj,
Szívemben a bánat
Mindig megmarad.
Ez mit tőled kaptam
És hordom magamban
Ameddig csak élek.
Régen más a párod,
Erre miért járok?
Mért kereslek téged?
Valaki jön messze,
Indulok sietve.
Fütyörészve, vígan…
Hogy benn a szívemben
Zokog egy hang csendben,
Ne tudják, hogy így van.
2 hozzászólás
Kedves Alberth!
Nagyon szépen írtad le a szív fájdalmát, a mellőzöttség bánatát, s a szerelem hagyta sebeket. Szépen és halkan, ahogy egy lassú dallamot visz magával a szél.
Szeretettel gratulálok: pipacs
Kedves Pipacs!
Nem volt nehéz beleélni magamat, mert saját tapasztalatból írtam. Azt mondják, hogy ifjúság, bolondság! De az akkor nagyon is komoly bánat volt.
Köszönöm gratulációdat!
Alberth