Elszálltak az évek lebegve felettem,
kenyerem javát már meglehet, megettem,
gyermekkori álmok úgy foszlottak széjjel,
mint kelő nap elöl menekül az éjjel.
Hát ilyen az élet, bizony úgy alakul,
hogy amihez fogunk, az kiüthet balul,
máskor meg Fortuna szekerére felvesz,
bármi érdem nélkül, s köze nincs a tervhez!
Így utólag látom, bölcsen visszanézve,
hasztalan az ember bármi nagy reménye,
a sors keze gyakran egyengeti utunk,
akarjuk – e vagy sem, inkább azon futunk.
Színház ez a világ, Shakespeare tudta bizony,
hogy álom s valóság közt laza a viszony,
semmit nem vehetünk véresen komolyan,
s akkor nem csalódunk életünkben sokan.
Mégis bizakodunk, úgy lesz mint akarjuk,
megteszünk mi mindent, megvívjuk a harcunk,
tán némi befolyás, mégis lesz jutalmunk,
hogy sorsunkat részben a kezünkben tartjuk.
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Sorsunkban életünk végéig bizakodunk, de nem mindig találjuk el, hogy végeredményben
úgy lesz, ahogyan fiatal korunkban bíztunk.
Szép versedet szeretettel olvastam:
Kata
Kedves Kata!
Bizony sok mindent másképp terveztem és képzeltem el gyerek-, s ifjúkoromban. Szinte minden másképpen alakult, mint amikor elindultam az élet útjain. De azért sok szép élményt és emléket is gyűjtöttem, ebben az életben, mert mindig próbáltam elfogadni azt a sorsot, ami szembe jött velem. Az ember nem lehet telhetetlen, mert akkor nem tud örülni annak, amit ajándékba ad az élet, s bizony ez alatt nem csupán az anyagiakra gondoltam.
Üdvözlettel: alberth