Átsuhan egy Tündérke merészen.
Fiú mered rá értetlen szemével,
Földhöz szögezné tekintetével.
„Amikor meglátlak,
Hihetetlen boldog leszek,
De amikor szó nélkül elmész mellettem,
Egy világ dől össze bennem.”
A teremtés tovaszáll azonban,
Hatni lehetetlen rá szemmel, szóval.
De furcsa dolog történik éppen,
Szívünk elérzékenyül a szépben.
„Legszebb emlék a szeretet,
melyet mások szívében hagyunk
magunk után.”
Néhány másodperc telt csak el talán,
Már bent is volt a szoba ablakán;
És az a fiú, ki búsongva állt,
Most örömmel rohant, szinte már szállt.
„A boldogság egy-egy rendkívüli pillanat, legfeljebb perc,
A többi csak a rá való emlékezés.”
A szobában kislány szomorkodott,
A tündérke mellé ült és dalolt.
S a lánynak, hogy megvigasztalódott,
Komolyan egy bölcsességet mondott:
„Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál,
S nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál.”
A gyerkőc helyeslően bólintott:
Nem kaphat meg mindent, mit áhított.
Mosolyogva barátjára nézett,
Elmondta, mi szeretetet ébreszt.
„Ha könnycsepp lennél a szememben,
sosem sírnék, nehogy elveszítselek.”
A tündérke felállott, jelezve:
Van még hely, hova be kell térnie.
Az ablakból pajkosan kacsintott,
És szíve melegéből suttogott:
„A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet.
A szeretet örök.”
2 hozzászólás
Szia Te kis gimnazista!
Ha most új műved nincs is fent . olvaslak:-)verselés bölcsességekkel fűszerezve.Tetszetős!Nekem:-)
Szeretettel :Selanne
Köszönöm, hogy olvastál, Selanne!
Üdv.: Tyrael