Szeretett Barátomhoz, Slezák Sándorhoz!

“Miután Jonatán hallotta, hogy mit
mondott Dávid Saulnak, szoros
barátság szövődött Jonatán és
Dávid között. Jonatán úgy
megszerette, őt mint önmagát.” /1 Sámuel 18:1/

Öröködbe rejtem szavaim minden
érted élő lényegét vonzalmamnak
jeléül, te szeretetté lett, kedves barát!

Fogadd soraimat neked való ünnepül
tőlem, ki áldom érted Jehova Istent,
érezvén
belőlük a reménynek illatát,
azt a reményt, amely nem embertől
származik, de életül van a mindeneken
át, túl minden suttogáson,
beragyogva
betűim a létezésnek örök útjait, mit
versemül e szív rejlésein neked szán!

Lásd meg, mily
gyönyörűséges élnünk e földön, kik
kaptuk egymást testvérül,
érezni azt,
amit a világ nem ismerhet. Ami nekünk
a megélt bensőséges szeretet ott, hol
rejlenek szíveink egymásért
dobbanva,
mikor elevenülnek bennünk és értünk
az igazság mélységesen érző szavai!

Mert e mindenek
fogadnak be értünk minden leheletnyi
szót az értelemnek kapujában
állva, s
várva reményeink teljesülésére
kifejeződésein annak, mit diktálnak
vágyaink,
érezvén a szavaknak élő
elhivattatását, mert tudjuk, hogy lassan
indulnunk kell a reménynek útján.

Indulnunk a nagy útra, át
az éjeken, át mindenen, mindeneink
reményein vitetve az édes örömnek élő
ünnepén, az új világ felé.

Igen, indulnunk kell kéz a kézben,
érintve szíveinket Jehova Isten jósága,
akitől kaptuk
egymást testvérül, és
barátnak lenni bensőink érző jegyeiben,
azon átélt szeretetben, mint ami e földön
oly keveseknek adatik meg.

Mert a szív,
ha mélységeiben kevéssé tud érezni, ott
hűvössé válik minden kötődés, amelyért
növekedni kell,
alkotva harmóniául e lét
vágyait, rejleni el mindabban, ami reményül
hív akaratán annak, miben hinnünk kell és
lehet.

Boldog vagyok, hogy láthattalak
e szívnek vágyódó és érted dobogó hevén,
érzéseimnek vágyain érintve
szavaidnak
ösztönző jóságát, szomjamnak érted való
csitulásain.

Tudod, leírni mindent nem lehet,
bár a szív érzése diktál
soraimnak ezen
érted való ünnepén, mert írhatok neked,
te szeretetté lett, érzően kedves barát!

Tudd!

E szív teérted oly boldog, ki kaphattalak e
bennem szótalanná lett, élő vágy szerint!

Mert hallgatnom kell e benső suttogását,
hol laknak érzéseim
ez irántad érzett
vágyakozásnak testvéri és baráti lakhelyén.

Köszönve köszönlek téged Jehova Istennek,
kitől kaphattalak jőni énfelém,
s emlékezem
Dávidra és Jonatánra, akiket csak a halál
választhatott el egymástól,
kik oly annyira
szerették a másikat, miként ha egy test
lettek volna.

Már vénülök, de ily érzés még
kevés érintett meg így, mint te, aki felemelsz
poraimból meglátni teérted
a reménynek és
jóságnak útjait, kötődésül érezvén azt, amit
az ember az életben életül
csak néha
találhat meg, pedig keresi talán egy egész
életen át.

Köszönöm, mert köszönni tartozom neked,
hogy leírhattam szavaimat,
ki késztettél rá, drága Sándorom,
mert amit érted érzek e szív
vágyaiban megállva poromon, s annak
rejlésein
szükséges volt teneked, te
szeretett barát, e sok soromon köszönetül
hálámnak e jeléül mindezt elsorolnom.

/2024. február 14. éjjelén/
Kaposváron