Szeretnélek megvédeni
érezni a kezed
testednek hajlatát
csókolni a szemed
magamévá téve
holnapnak halk szavát
Ígéret az
szavaiddal téve
kimondva soha
mégis mostoha
Nézlek és érzem
most szétfolyik a vérem
remény karmol
tőrbe markol
belém is mártja
kérve lényed a holnapban
ott lenni hiába
Nézlek és érzem
most szétfolyik a vérem
ha karodban tartanál
a bőröd a világnak
tartanám
ha egyszer csak csókolnál
a percet az időnek
tartanám
ha csak egyszer is simítanál
kezed a reménynek
tartanám
ölelenél csak egyszer
vágyad az álmomnak
tartanám
súgnál csak egyszer
titkod az életnek
tartanám
Néznél szeretve csak egyszer;
mindennek tartanám.
Álom mi megtalált,
szemedben
rám talált,
feledni nem tudom,
arcodnak nyomát
szeretet-kereszt
vágy-iga
szerelem-hiba
gúnyolt a nevem
hisz nem jössz el
soha
kívánnom hiába,
mégis élek,
a hangodba
kiáltva
hazudom tovább
hogy addig is
Szemed a Nap
lelked az Emberség
szavad a Remény legyen,
lényed egy fájó álomként
maradva Nekem.
3 hozzászólás
Az egész vers, úgy hömpölyög… akár a sodró ár…
Megfogott!
Szeretettel: A.
Köszönöm:-),
örülök nagyon, hogy tetszik:)
Kedves Adrien!
Nagyon tetszett a finoman gördülő versed!Átérezhető!
Főleg ez a szak, és gyönyörűen zárta a mondanivalót:
,, Szemed a Nap
lelked az Emberség
szavad a Remény legyen,
lényed egy fájó álomként
maradva Nekem.”
Szeretettel:Kriszti