Szergej Jeszenyin: A költő

ПОЭТ

Он бледен. Мыслит страшный путь.
В его душе живут виденья.
Ударом жизни вбита грудь,
А щеки выпили сомненья.

Клоками сбиты волоса,
Чело высокое в морщинах,
Но ясных грез его краса
Горит в продуманных картинах.

Сидит он в тесном чердаке,
Огарок свечки режет взоры,
А карандаш в его руке
Ведет с ним тайно разговоры.

Он пишет песню грустных дум,
Он ловит сердцем тень былого.
И этот шум… душевный шум…
Снесет он завтра за целковый.
_______________________________

A KÖLTŐ

Sápadt. Rémeken jár esze.
Lelkében látomások élnek.
Mellét az élet törte be,
Arcát fakítják kétkedések.

Csomókban hullik már haja,
Magas a homlok, ráncok fedte,
De ábrándoktól szép maga,
S átgondolt képek égnek benne.

Egy szűk padláson üldögél,
Hol gyertyacsonknyi csak a fénye,
S véle a ceruza beszél
Titkon, mi odanőtt kezébe.

Bús gondokról írja a dalt,
Múlt árnyát szívvel megragadja.
És ezt a zajt, e lelki zajt
Holnap egy rubelért eladja…

* * * * *