Álom-morzsák hullanak szememből,
Ez a világ mocsarának feneke…
Undorodom már a segítő kezektől,
A megszokott, önpusztító szereptől,
Vár rám az elbukottak menete.
-Itt nyugszik a felszabdalt lélek pora-
Ez a világ mocsarának feneke…
Bennem élt titkaimnak sora,
Egy elzárt, megsebzett csoda,
De már a vég sorsomat rám lehelte.
Száraz könnyem felemészt,
Ez a világ mocsarának feneke…
Lassan közelít a szentelt vész,
Hol féltett részed elvész,
S megmaradsz gyászos tetemnek.