Láttad-e már elfáradni a fényt,
Nyári alkonyon, a világ peremén?
Láttad-e hogy fárad a szél,
Halk sóhajjal, a hegyek tetején?
Ha elfárad a tűz, csendben lobban el,
Sistergő parázsból némán hamvad el.
Elfárad a szó is, nincs értelme már,
Némán sikolt a zuhanó világ.
Sötéten ragyogó jégmezők felett,
Hol még táncol a sarki fény,
Hullámok hangján a halál dala szól,
Egyre halkulón az óceán felett.
Távolba úszik a hold, kifakul az ég,
hulló csillagok közt, nincs már több remény.
Rémült lelkek börtönéből szabaduló,
Végtelenbe sóhajtó utolsó gondolat,
Halkan morajló szívdobbanás csupán,
Mi a világból megmarad.