Ahogy a falevél pocsolyába hull,
s elmerül a tükröző víz alá,
pedig a tűző nap rá nem gurul,
de mintha a nyári zsongást hallaná,
szívet varrt rá titokban az őszi csend,
amit magával visz mindig tovább,
mert a lét, miért a halálba megy,
kiáll közben szelet, vihart, pocsolyát…
bőszen lesi őt kéjesen a bánat,
mégse halványul benne ősi hit,
lengesse bármily szélvihar az ágat,
érjen végül barna, zavaros vízig;
úgy vágyom, ilyen falevél legyek,
ne hagyjam meghalni az életet!
8 hozzászólás
Kedves Andrea!
Idézlek:
"szívet varrt rá titokban az őszi csend,
amit magával visz mindig tovább,
mert a lét, miért a halálba megy,
kiáll közben szelet, vihart, pocsolyát…"
Elismerésem!
Szeretettel.sailor
Köszönöm, kedves sailor!
Kedves Andrea!
Szép vers, érdemes az egész mondanivalót egybegondolni, és továbbgondolni.Gratulálok!
Szeretettel :Vali
Kedves Vali!
Igen, jó lenne, csak lehet, hogy pont ahhoz nem jut el, akinek olvasnia kellene. De ettől még nem lesznek álmatlan éjszakáim.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Szàmomra ez életigenlést, továbblépést, újjászületêst kifejező vers.
Biztatás arra vonatkozólag, hogy mindig van B terv, legyen, mert szüksêges.
Kôszönöm.
Szeretettel, Edit
érjen végül barna, zavaros vízig;
úgy vágyom, ilyen falevél legyek,
ne hagyjam meghalni az életet!
Szia kedves Edit!
Én is így gondoltam. Kirakhatnak az ajtón, bemászom az ablakon!
Üdv,
A.
Tetszett!
Ági
Köszönöm és örülök, Ági!