Lépj be a kulcsra zárt szobámba,
Ide, ahol csak ritkán ég a lámpa,
Érints meg a nedvesre sírt falakat,
Kemény a padló a gerincem alatt.
Összefoltozva, kihányva a falon
Vagy kis fecniken szétszórva vagyok,
Néha az ágyban repedek ketté,
Mikor kialszik a villany is, s nincs fény.
Csak a képeslapok bámulnak csöndesen,
Mint szétfeszített, döglött emlékek,
Pszichém sarkában hever bedobozolva,
Amit kaptam a világtól ajándékba.
4 hozzászólás
Az elsö rész nagyxon jó!
Garatualok:sailor
Elnézést!
Az elsö rész nagyon jó!
Gratulálok:sailor
…akartam…
Nem egy vidám történet, de az állapotot jól érzékeltetted. És, hogy mindenhol. és mindenben legyen egy cseppnyi mosoly: 🙂
Kedves sailor,
Köszönöm szépen. Én is éreztem, hogy a második versszak utolsó két sora gyenge…
Kedves eferesz,
valóban nem vidám, és nem tudom, meddig fogom még "nem éppen vidám" verseket írni, sajnos most csak ennyi telik tőlem. Köszönöm a hozzászólást!