Fizess meg a szőkeségedért,
Te, kéklő egek üvegpajzsú hőse,
Rémálmok szép lovagja,
Gondolatoknak őre!
Mit remélsz, hogy a hiúságodat
Eladtad már ingyen, s rég lejárt,
Mit remélsz, hogy minden jó szavad
Öntöd, mint egy új szimfóniát?
Ha tudod is, hogy pillantásunk kísér,
És ha belépsz, megáll a pillanat,
És reszketve, rettegve és csodálva
Száll feléd most minden gondolat,
De elfogadni kár. És mégis visszatér,
Ahogy a fény csillog üvegpajzsodon,
De hiába bámul emberek hada,
Szépséged csak pofon.
Te ifjúságnak fő mértéke lennél,
De más az utad, másra vár a harcod,
Csak menj tovább. S ha néha nézni vágylak,
Fordítsd felém szenvedélyes arcod.
2 hozzászólás
Szia Miléna!
Szenvedélyes vers. "Rémálmok szép lovagja," ez nagyon jó!!!
Gratulálok!
Ági
Köszönöm szépen! Már nem is számítottam rá, hogy valaki ír ehhez a vershez, úgyhogy külön örülök. 🙂
Miléna