2025. január 2., csütörtök
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    Szókrakész

    aLébBy 16 hozzászólás985 megtekintés

    Úgy fordulunk, miként a nyár forog,
    hol napsütés, hol villám, záporok,
    csöndes esték csillagokba fontan;
    hogy szeretlek, milyen régen mondtam…

    és úgy vagyunk, akár a téli kék
    jegek tükrébe dermedő mesék,
    vörös szirmok hólepte téli kerten;
    bevallani magam, azt mégse mertem…

    s az ősz; a földszínekbe gyűrt szavak
    avarszerű körökbe rajzanak,
    ahogy a szél köréd keríti, nincs tovább;
    s csak én lehettem ennél büszkébb, ostobább,

    te úgy tudod mosolyba vinni el
    a gondjaim, amennyit érdemel
    a kínom épp, s ha némaságra hűt a lélek,
    te vagy, aki szavakra kelt, s a hitre: élek.

    Share.

    16 hozzászólás

      • aLéb on

        Kata, köszönöm, hogy elolvastad, az elismerésedet pedig külön is. A szakszerűség nem cél, hanem eszköz, ha önmagáért valóan alkalmazza bárki, kiüríti a vers lényegét, ezért bár én fontosnak tartom, nem a legelső szempontnak egy vers elismerésekor :-). Itt kísérleteztem, hogyan lehet a ritmust nagyjából megtartani, és ugyanakkor szakaszonként egy-egy szótaggal nyújtani a szakaszok harmadik-negyedik sorain. (Igazából elrontottam a szótagszámot, de aztán inkább továbbgondoltam :-).)
        Örömmel olvastam a véleményedet.
        aLéb

    3. Horák Andrea Kankalin on

      Szia aLéb! 🙂
      Nem titok, hogy minden verset a magam javára fordítok. Hogy kinek tetszik ez, kinek nem, az más kérdés. 🙂
      Örülök annak, hogy te engeded megszólalni bennem gondolataid még akkor is, ha fáziskésés miatt csak később értem meg a lényeget. Viszont előbb-utóbb megértem. És hogy engeded a gondolataim érni, ezáltal szabadnak érzem magam, mindenféle időkorlátok nélkül. 🙂
      Már írtam a vershez, de törölhető, mert most egészen másképp szólalt meg bennem. Azóta érlelődött, át is fordult bennem sok minden.
      Tulajdonképpen rádöbbentem arra, hogy a cím mennyire kifejező, aztán arra is, hogy az alatta lévő sorok pozitív-negatív kicsengése mennyire összegződik egyetlen "élek" pozitívumba.
      Jók a képek, már látom a színeket is, a mozzanatokat élem, meg a vers üzenetét is.
      Jelentem, hogy már majdnem mindent értek. 🙂
      Örülök hogy itt is olvashatóak verseid. Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem. 🙂
      Szeretettel: Kankalin

      • aLéb on

        Szia Kankalin!
        Szerintem a versek ezért vannak, ahogy a regények, színművek, filmek is; hogy a részeivé válhassunk kicsit, hogy magunk is benne lehessünk. Talán a gyerekkor szerepjátékai… de ehhez te jobban értesz :-).
        Ugyanakkor éppen ezért, ha újraolvasol egy-egy művet, éppen a benned leghangsúlyosabb érzések, nyitottságok veszik fel, erősítik az olvasott írások rezgéseit (már ha sikerült azokat megírásukkor beletenni 🙂 ), és persze hogy más lesz az élmény. Ha ezek az élmények elég intenzívek, és elraktározódnak, az új élmény mellett a régit is előhívják, és jó esetben összegződnek vagy kiegészítik egymást.
        Örülök, hogy ennyi minden átjött a versből, nagyon köszönöm, hogy mindig nyitottan olvasol, ez nagyon fontos.
        aLéb

      • aLéb on

        Bödön, örülök, hogy tetszik. Igen, a szavak mögötti tartalom nagyon fontos, ha a lélek felelősségeit (önmagával és a hozzá közelállókkal szembeni felelősségeit) olvasod ki a versből, akkor nagyon igazad van :-). Ha nem ezt, az sem baj :-). Örülök, hogy itt hagytad a véleményedet, köszönöm.
        aLéb

    6. dodesz on

      Szia aLéb!
      Felettébb kellemes olvasni a verseidet. Talán, mert a jambikusság dominál bennük. Érdekes kísérlet ez az utolsó sorok egy-egy szótaggal való megtoldása.
      A záró sor mégis kizökkent a jambikus ritmusból. Talán némi szórend változtatás elsimítaná a zökkenőt:
      "te vagy, ki kelt szavakra és a hitre: élek."

      Barátsággal: dodesz

      • aLéb on

        Szia Dodesz!
        Igen, a jambusok ritmusa megingatja az olvasót, viszonylagos, de kellemes monotóniája jól erősít a tartalom alá ideális esetben, és így, illetve ezzel együtt a magyar nyelv kiejtésbeni szabályai szerint, ahogyan az első szótagokra tesszük a hangsúlyt, érdekes nyitások keletkeznek, még ha csak a belső hallásunk dolgozik, akkor is :-).
        A záró sorban igazad van, bár nem volt a szigorú jambikusság követelmény a versben, még ha jellemző is, több helyen "lassít" a vers. Gyakran az erősebben kötött verseim ritmusát is "összetöröm" a záró sorban/sorokban, éppen azért, hogy a fentebb leírt monotóniát megtörjem, kicsit hangsúlyosabbá, másabbá tegyem a vers konklúzióját az olvasóknak. Ez nem feltétlen szabályos, de én élvezem :-).
        Nagyon köszönöm értő olvasásodat, örömmel láttalak.
        aLéb

    7. Klára on

      Kedves aLéb!

      A cím megragadó, egyedi, felkelti az ember kíváncsiságát. Nagyon tetszik, ahogy az évszakokba fonod a társaddal való kapcsolatod. Az is olyan sokszínű, mint a nyár, az ősz vagy a többi. Szemérmes, ugyanakkor kitárulkozó a vallomásod. Az utolsó vsz. azt jelzi, hogy milyen nagyszerű segítőtársad van. Olyan, aki tud vigasztalni, aki tudja, mikor kell hallgatni és mikor beszélni. Nem biztos, hogy pontosan ezt akartad kifejezni, de nekem ezt mondtad el. 🙂

      Üdv: Klári

    8. black eagle on

      Kedves aLéb!

      Nem titok, hogy még csak most tanulom a versírás alapjait, s ide is tanulni jöttem. Verseidet olvasva – mondhatnám úgy is, verseidre rácsodálkozva – érzem, jó helyen járok. Nem pusztán a versedet köszönöm meg itt, de ezt a tőled származó gondolatot is: "A szakszerűség nem cél, hanem eszköz, ha önmagáért valóan alkalmazza bárki, kiüríti a vers lényegét, ezért bár én fontosnak tartom, nem a legelső szempontnak…"

      Örömmel voltam: Laca 🙂

    Leave A Reply