Úgy lennék valaki,
de ki vagyok én?
Elveszve lebegek
a lét tengerén.
Úszom én az árral,
s kínoz a kérdés,
hogy mi végre bennem
sok meg nem értés.
Jó lenne már bízni,
hinni a jóban
és megvetni lábam
szilárd valóban.
Tudnom kell és érzem
nincs minden rendben,
gubbasztok itt mélyen
homályos csendben.
Szólj hozzám, érj már el,
hisz' itt vagyok én!
Magányos világom
elszürkült mélyén.
Szólj hozzám
By Judit
6 hozzászólás
Kedves Judit!
Gyönyörű versed, mint egy segélykiáltás hangzik… visszhangzik…
Nagyon- nagyon szép!
Szeretettel
Ida
Köszönöm Ida!
Szeretettel, Judit
"gubbasztok itt mélyen homályos csendben" Ébressz fel! Akkor élünk, amikor valakik vagyunk… leginkább valakinek. 🙂
Bizony nem ismeretlen érzésről írsz, de nagyon bíztatóan, hiszen "megszólaltál". 🙂
Nagyon tetszik, Judit!
Szeretettel: pipacs
Kedves Pipacs!
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel, Judit
Minden ember egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Szerintem ez egy múló pillanat amit leírtál versedben.
Üdvözöllek: Oroszlán
Kedves Oroszlán!
Igazad van, múló pillanat és hangulat tükröződése.
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel, Judit