Szólok néha, de nem érdekel senkit,
s messzi lombos erdők avarában se
keres senki szavakat, ott felejtett
néma csönd, lassú enyészet mindenki…
Hogyha kiáltanék ki hallaná meg?
Távoli vízesések moraja tán,
vagy az ég, csillagfényes nyáréjszakán,
Hold, ha megmondja a holnap milyen lesz?
Őszülő avar mit messze hord a a szél…
Senki nem az minek mutatja magát,
minden nyár után ősz jön s utána tél,
s víz mindenfelé és sehol Ararát…
– de minden tél után új tavasz kél -,
s oly jó néha látni szavak aranyát.
6 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon szeretem írásaidat!
Csodaszép gondolatokba,érzésekbe
bujtatott sorok!
Gratulálok:sailor
Kedves András!
Ismét egy gyönyörű – s igazmondó – verssel leptél meg. Nagyon tetszett, egyetértek amit Salior is mondott! Nagyon szeretem azokat az írásokat, ahol a végén reménység derül!
Írjál mindig hasonló szép verseket,
szeretettel olvasom: Kata
Köszönöm, hogy szóltál!!! kedves András. csodaszép verseddel.
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia András! 🙂
Tévedsz. Sokunkat érdekel személyed, mint ahogy a verseid is, mert akár tanulhatunk is néhanapján tőled. Épp neked magyarázzam ezt?
Hogy ki hallaná a kiáltásod? Szerintem jó sokan, de szegények maradnának mind, mert azt inkább látni kellene.
Úgy foglaltad versbe a csöndességet, hogy hangokat kívánsz, és majdnem tökéletesen egyetértek veled abban, hogy "Senki nem az minek mutatja magát". Örülök, hogy akadnak kivételek, és szerintem te is találkoztál már legalább egy ilyennel. 🙂
Kedvelem a verseid. Egyrészt azért, mert valódi versek. Másrészt azért, mert képesek mélyre vinni.
Köszönöm az élményt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves András!
Háát… én meghallottam ezt a szép suttogást! 🙂
Nagyon tetszett versed,
különösen ahogy befejezted!
Kedves András!
Ki hallja meg? Mindenki, akinek van füle rá. Akit megérint. Engem igen.
Jó olvasni a verseidet.
Szeretettel:
ylen