2025. január 5., vasárnap
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    Szomjazom!

    zuzmaraBy 22 hozzászólás875 megtekintés

    Fanyar mosolyra húzott ajkam szétrepedt,
    s kibuggyanó vérem komótos lassúsággal,
    mint aki ráér az idők végezetéig,
    virító nyomot hagyva arcom ráncán,
    elindult a gravitáció kényszerét követve,
    kimoshatatlan nyomot hagyni galléromon.

    Egy röpke pillanat, mégis benne él az örök,
    megmásíthatatlan valósága egy keserű íznek,
    melyet nem olthat már folyékony nedű,
    mert mélyről fakad ez a kínzó szomj,
    mélyebbről, mint ember képzelni tudná,
    fényüket vesztett lélek- szilánkok világa az.

    Tegnapok ásták feneketlen medrét,
    s még egy apró mozdulattal elkenhető,
    az önálló életre kelt vándor-vércsepp élete,
    nincs már oly becses szó és cselekedet,
    mely csendesíthetné tomboló szomjam…
    …ez a társadalom nem ismer emberséget.

    Share.

    22 hozzászólás

    2. sailor on

      Kedves zuzmara!

      Éppen megírtam hsz-omat és eltünt………….

      Mély,nagyon mély gondolatok,érzéseket hordoznak
      soraid!
      Érzödik,nem ma születtek!
      Nem lehet egyszerüen erre azt írni:a legjobbakat!

      A megoldást magadban hordozod…

      Szeretettel:sailor

      • zuzmara on

        Kedves sailor!

        Ma már mondták páran ezt nekem: "A megoldást magadban hordozod…"
        és nem olvasták a versem, csak tudnak a körülményekről…
        Hidd el keresem, bőszen és elszántan a kiutat! 🙂

        Köszönöm szavaid!
        Szeretettel látlak mindig: Tünde

    3. Nagy Noémi on

      Kedves Tünde!

      Az utolsó sorod nagyon pesszimista, meg úgy általában az egész vers hangulata, bizonyára jó okod van, hogy leírtad, ami Benned felgyülemlett. Annyi a gátlástalan, képmutató ember mindenfelé amerre a szem ellát. Mit is mondhatnék? Fejétől büdösödik a hal is.
      Bízz abban, hogy egyszer úgy is felkerül az i re a pont. Lehull az álarc. Előtérbe kerül az emberség.

      Versedhez szeretettel gratulálok: Noémi

      • zuzmara on

        Ezt megjegyzem:
        ""Aquila non captat muscas"….

        Reményik Sándor:
        Ha majd…

        Ha majd fűszál leszek,
        Mert az leszek,
        Igénytelen, egyetlen-egy fűszál,
        Egy a sok-sok közül, ahogyan most
        A hó alól kibukva sorba áll, –
        Ha majd fűszál leszek,
        Lesz-e emlékem régi életemről,
        A fájdalmasról, torzról, tévedettről?

        Ó, voltak itt is fűszál-perceim
        Igénytelenek, tiszták, szabadok,
        Az egész réttel együtt-zizzenők,
        Nem nagyzolók, és nem hitegetők, –
        Ó, néha itt is hajnal ragyogott.

        A hajnal harmatot is hullatott:
        Részvét esője csókolta fejem,
        És tündöklött az álom-kék magasság
        A lelkembe hullt harmatcseppeken.
        E ritka, drága fűszál-perceket,
        Amikor nyitva láttam az eget:
        Ezeket nem hagyom a sírverembe.

        Magammal viszem fűszál-életembe.

        Kolozsvár, 1928 február 19

        NAMASTE!

    9. Susanne on

      Kedves Tünde !

      Mélyen igaz mondatok és gondolatok, nem először olvasom versedet…
      Többször visszajöttem, valami mindig újat adott.
      Nálam az elmúlás és a fájdalmas belenyugvás keveréke ez az alkotás.
      Kéznyomod természetesen megint benne hagytad…

      Szeretettel olvastalak: Zsu

    Leave A Reply