Szonett a hajdani szerelmekhez

Hajdani volt szerelmem hűsége,
lelkem szomjas vágya a szeretetre,
mégis úgy lett álmaimnak vége,
hogy egymagamban élek odavetve.
Múlt érzéseim, mint hervadt virágok,
holt szerelmek szirma az időben,
temető fejfák, s kiket halva látok,
arcuk halványan tűnik elébem,
mintha ajkaik nekem mondanák,
gyere, ölelj még bennünket újra,
és suttogják az elmúlás dalát,
hívogatnak a világon túlra.
Majd a lelkek földjére átkelek,
volt kedveseim veletek leszek.

/santiago/