A falu lassan álomba szenderül.
Sötét van nyolc után… Most veszem észre,
Hogy már nincs soká… hogy csendben elvegyül
A tájban a nyár egy-két csepp vére.
Utcánként bejárja az éj a falut.
Valahonnan a dombok közt szökött be.
Elaltat mindent, csak a koszos főút
Zajos néha még, belezúg a csöndbe.
Magatehetetlen, hűvös este van.
A természet áll, és bénultan figyel,
A derűs nyár csak tűri hangtalan.
Hogy vérzik, aztán szótlan alszik el.
2004. augusztus 31.
5 hozzászólás
Gyönyörűen ragadtad meg, bár nagyon fájdalmas téma a nyár halála – vagyis csak elalszik, ugye, szótlan, de nem hal meg:
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Én ugyan nem igazán szeretem Petőfit, de azért van egy pár verse, ami tetszik, nagyon, ezek közé tartozik az Itt van az ősz, itt van újra… amire a Te írásod emlékeztetett.
Amit én nem annyire kedvelek, az az, ha megtörik a dalszerűség egy-egy áthajlásban, de ez ízlésekéspofonok. A vers szép. Csak így tovább, üdv: Zsázsa
Végre végre valaki nem csak két szót írt!
Hah, ami jó az jó…kár, hogy nem vagyok írogatós… :))) Barátsággal: aquarius
Tudom, hogy régi, talán már nem is szereted :), de piszok jó! A rímek remekek, és nekem bejönnek az áthajlások, épp ettől lesz olyan gördülékeny az egész.
Gratula. Poppy
Kedves Lowcallbus!
Jól sikerült versnek gondolom.Ez is a kedvenceim közé kerül 🙂
Ági