sodródó pillanat
magányban szívfalak épülnek – zárulnak
könnyektől ázódnak
kerestelek menedék
hol lehetsz
kiért élsz
befogadsz-e engemet
elkopott lelkemet
elhasznált testemet
(T)örvény
By Kicsi KavicsBy Kicsi KavicsBy Kicsi KavicsBy Kicsi Kavicssodródó pillanat
magányban szívfalak épülnek – zárulnak
könnyektől ázódnak
kerestelek menedék
hol lehetsz
kiért élsz
befogadsz-e engemet
elkopott lelkemet
elhasznált testemet
7 hozzászólás
ez egész tényleg olyan, mint egy örvény, úgy húz magával! nagyon tetszett!
Kedves Cicmarek! Köszönöm a hozzászolásod! A magány sok olyan dolgot kihoz az emberből, amiről nem is hittük, hogy bennünk létezik… De Te azért ne legyél (sokat) magányos, csak annyira, amennyire jólesik!:-) Szia!
Jó gondolat!
A rímek kicsit egyhangúak. Na jó, nagyon… csak nem akarom, hogy megbántódj, nem ez a célom!
Néha a rímek csak elterelnek, és nincs stíluserejük…
Áron
Nekem is nagyon tetszik, és bizonyos szempontból egyetértek Áronnal. Aki ismer, amúgy is tudja, hogy mi a véleményem a rímekről, szóval valóban én is erőltetettnek érzem kicsit. (pont ezt nem szeretem bennük, hogy korlátok közé zárnak). Az alapgondolat, és az “örvényszerűség” valóban elragadó.
Jodie és Áron! Köszönöm, hogy véleményetekkel megtiszteltetek!
Nagyon szépek a soraid, a “befogadsz-e engemet” sor a maga stílusával nagyon megfogott, annyira őszinte. Mint ahogy az egész vers is. S hogy mi a menedék,s hol van….ki tudja, talán épp a saját lelkedben. Gyönyörű a versed.
H.
Köszönöm, Hayal!