Tajgetoszon állok,
lelkemben
a gyermek…
Nem is értheti még
kit innen alávetnek…
Sokáig ringattam,
már nagyon mélyen alszik…
Soha fel nem ébred…
Mint leégett gyertya
örökre kialszik…
Így zuhanunk immár
örök-időtlenül,
megismer mindenki
akit szívtelenül
ledobott a Sorsa…
Lassan körénk
gyűlnek,
némán vígasztalva,
szenvedélytelenül
fogják meg a kezünk,
és az örök csendbe
repülnek
el velünk…
12 hozzászólás
Megkapó szép sorok, mélabús köntösben, de remélem nem "ez" a sors…
Gratulálok Kedves András! d.p.
a szomorú eseményt ami íratta velem akkor, azóta már igazolta a sors, bármilyen kegyetlenül hangzik is…
köszönöm, hogy olvastál, kedves Barátom
üdv.: András
Kedves András! Szerintem , mindenki életében eljön legalább egy Tajgetosz, ahonnan a sors letaszíthat. De ha erősek vagyunk vissza mászhatunk, sőt vissza kell mászni, különben az élet nagyon nehéz lesz. Tetszett a versed.
Üdv: József
köszönöm, József
Az első három sor nekem már elég volt, hogy tudjam, igaz a versed, de talán csitítható a fájdalom, amit a sort vetett rád, ha ezt így meg tudtad írni.
Hanga
több mint két éve történt… köszönöm szavaid, kedves Hanga
Látom (szerencsére) ez egy korábbi versed. Borzasztó érzés szülhette, amit kiválóan öntöttél szavakba.
Gy.
valóban az volt… köszönöm, kedves Gyömbér
Fájdalmas sorok, akkori érzéseidet kiválóan tükrözik.
Rozália
köszönöm, kedves Rozália
Fájdalmasan szép, gratulálok!:)
köszönöm