A tó partját mosó langyos eső
megcsillanó szemcséiben látszik:
ébredéssel teli új tavasz jő,
s elkúszik a kihalt csónakházig.
Bús téli álomból ébredő sereg,
fa testek anyátlan tömkelege;
poros esőszagban hempereg
a friss szellő üde lehelete.
Hosszú alakjuk bénultan bámul,
álmukat kósza emlék hatja át:
felidéznek gyáva megnyugvásul
egy átvirrasztott téli éjszakát.
Érkeznek atyáik hamarosan,
vízre kél majd e szomorú had,
délceg hullámlovaglásaikban
élettel telt halvány remény fakad.
4 hozzászólás
Szia, az első versszak nagyon jól érthető, és megdobogtatja a szívem a "csónakház" miatt. Innentől azonban elvesztem a fonalat. Az a sereg a kopasz fák serege? Miért anyátlanok? Miért szolgál nekik "megnyugvásul" egy átvirrasztott téli éjszaka álomképe, mint emlék? Nagyon bonyolult, nem tudom kibogozni. Az a baj az írott szóval, hogy minden egyes szónak jelentése van, s az ember – mi mást tehetne- megy a szöveg után szóról szóra, mondatról mondatra. Amit leír az ember, annak értelmesnek, egyszerűnek kell lenni. "A város peremén, ahol élek, leomló alkonyokon, mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a quanó, keményen vastagon." DE a csónakházig nagyon bejön!!! Üdv: én
Nagyon szépek a képeid, szépen fog az ecseted. Gratulálok.
Szinte látom magam előtt.
"Bús téli álomból ébredő sereg,
fa testek anyátlan tömkelege;
poros esőszagban hempereg
a friss szellő üde lehelete."
Üdv. Györgyi
Kedves Bödön!
Az ébredő sereg a csónakok serege, amiket ősszel kiszedtek a vízből. Azért anyátlanok, mert télen senki nem foglalkozott velük. A téli álom azért megnyugvás, mert álmukban ismét a vízen ringatóztak, a megnyugvást az okozza, hogy biztonságban érezték magukat az álomban (az életben nem mindig lágy ringatózás az, amit átélnek).
Györgyi!
Köszönöm a kedves értékelésed!