Messze még a nyár, hiába fázom,
nem ad nekem ma enyhülést a lét
nincs sehol se tűz a láthatáron,
csupán a tél teríti zord jegét.
Nincs madár se most a pőre fákon,
az énekük hiánya szívbe mar,
jöjj elő, kies tavasz, ne fájjon,
köszönts reánk, ha tudsz nagyon hamar!
Hagyd a lelkeinket olvadozni,
tüzén reményeink melengjenek,
már ne zárja börtönébe holmi
vacogtatón mogorva rettenet!
És mikor szerelmeink kigyúlnak,
vigyázz reájuk akkor is nagyon,
hogyha néha gyorsan ellobognak
a májuséj utáni hajnalon!
4 hozzászólás
Drága Imre,
Gyönyörűszép tavaszcsalogató alkotás….talán kicsit több ennél : ima az újjászületésért.
Mély líraisága, káprázatos költői képei, melankóliája és reménytelisége avatják különlegessé, érzékletessé.
Körülölelő szeretettel gratulálok.
M.
Kedves M.!
Köszönöm, szavaid igazán megtisztelőek.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Nagyon szép érzésekkel díszített
vers!
Habár fájóak,a befejzénél ott a remény:
“És mikor szerelmeink kigyúlnak,
vigyázz reájuk akkor is nagyon,”
GGratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Mint mindig, most is nagy öröm számomra a látogatásod.
Barátsággal, Imre