Tavaszi zsongás, ébredő természet
éled, mit nem falt fel az enyészet,
bokrok, fák s lombkoronák,
színes ruhába öltöző még álmos
világ. Csendben, kúszva érkezik a
kikelet, temetjük ím már a zord,
hideg telet, madarak vidám
csacsogása, fáradt szürke égbolt
ragyogása, mind-mind a lélek
szerelmese, gyógyító élet-kristály
hűs lehelete. Felbőg a modor,
zakatol a szív, az erdő a rét munkára
hív, az éltető föld enged a szorításból,
s fogadja magát megadón egy új élet
mámorától. Csobogó patak szerelemre
hív, életnek vize utat tör felhők ablakán,
s élteti büszkén a tavasz zsongását.
E csoda ránk teríti bársony köntösét,
felkavarja a szunnyadó bús lelkek
állott vízét, remegő lábbal köszöntsük
a fényt, mert általa megcsillan a remény.