Tavaszi marcipánt ölelőpillantás,
teraszról emlékező őszi rendbontás.
Virágokíveltek az égig,
s szemeink már csillogtak a kékig.
Te voltál ott velem végestelen-végig.
Mikor betűket font az írógép a sírig.
Szemedben láttam meg élek,
csillagokra ha olykor felnézek.
A ház teraszán, a szél elcsitul,
megnyugszik minden mi fáj,
mikor hazahív a honi táj.
4 hozzászólás
Szia Alkonyi!
Remek sorok!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Köszönöm 😊
Csipet hangulat 😊
Szeretettel: Alkonyi
Szia Alkonyi! Ez nagyon szép! Mikor hazahív a honi táj. Értem ezt a verset, s át tudom érezni! Szeretettel: én
Bizony,hogy tud hiányozni az a hely,város ahova minden emlék köt.
S mikor újra a régi ház teraszán kortyoltam a kávét a hideg levegőben
olyan békét éreztem,mint még sose eddigi életem során 😊
Köszönöm ,hogy olvastad az írásom😊
Szeretettel: Alkonyi