Míg Karthágó homokját sóval szórom be,
te Somorra romjain építesz házat.
Sóbálványként élnél, míg
én lótok futok,
nem értem, tiszta lelked a tiltás ellen
miért lázad?
De elfogadok tőled minden bűnös kérést,
teljesítem én azt, csak szívembe ne döfj kést!
Lázadj, ha fáraó ütlegel ostorral,
Pandora szelencéjét nyisd ki azonnal!
Mocskold be magad, kihívó ruhád,
legyints, ha megszól a világ.
Guillotine alá megyek veled,
mint sokixedik Lajos, csak ne veszítsd el fejed!
Legyen szemedben szálka, vagy gerenda,
lehunyt szemmel csókolj, s ne keresd a
ragaszkodásom ürügyét, okát…
…vegyünk ki egy szobát.
Buja csókjaiddal fojts meg örökre,
csak kérlek, ne márts tőrt újra a szívembe.
6 hozzászólás
Remek ironikus darab 🙂
Kösz szépen.
Ez igen!
Nem azért szólok be,mert te is írtál nekem,hanem ,mert jó olvasni ilyeneket
is a sok klasszikus versforma után.
Még egy kéeés:velem szembe tőled keményebb kritikát várok.Igazán.CSak
üss,hisz többet segítessz,mint simogatásaid.Üss tehát,majd szólok,ha nem birom.
Boldog 2oo7-et!
Kösz szépen a dicséretet, és megtisztelő, ha kritikát vársz tőlem.. nyugi, meg is kapod majd. :)))) Na de hogy “üsselek”? Az attól függ, milyen a vers. Ha nem lehet miért, akkor nem ütlek. S ha mégis van miért, inkább a kezedbe adom a korbácsot, és megmondom, mely oldaladra csapj. 🙂 Egyébként sem szokásom ütni, de őszintén megmondom, mi a baj, és csupán, ahogy te is mondtad, segítő szándékkal. Hamarosan meglátogatlak… mármint a verseidet.
Ne add kezembe akorbácsot.Azért nem vagyok annyira,hogy saját magam verjem.De te csak döngess,meglátod én se leszek kiméletes.
Na…még mit olvasok tőled?
Üdv?
Kedves Csaba!
A véletlenek hozták elém a korábbi versedet.
Mit mondjak?
Én nem vagyok elragadtatva ettől a versedtől.
Azért lehet, hogy jó…
Üdvözöllek: Kata