Minden olyan zavaros, nem értek semmit
Számomra már kietlen a világ
És elhervad minden valaha szép virág
Magányos vagyok, csak ismeretlen arcok
Mik eddig számítottak, már csak felesleges harcok
Minek küzdjek bármiért?
Miért keljek reggel, ha hült helyed fogad
Már csak értelmetlen zagyvaság minden szavad
Össze omlott a váram
S téglái közt rekedtem
Te voltál a szerelem a legjobb barát
S mind kettőt elveszítettem
Nem bírom tovább
Mindenki azt hitte te élsz értem
S én vagyok a támasz
Én is azt hittem…
S most kiderült én vagyok a gyengébb
Én éltem érted, te voltál a menedék
Hová bújhattam ha nehéz volt az élet
Gyenge vagyok, túl gyenge
Hogy ezt kiheverni tudjam
S már nem is érdekel merre visz az utam…
4 hozzászólás
Szia Londonman!
Ez a vers olyan igazi lemondó, szerelmes mű, amiben a szereplő -vagyis te- pont a völgy legmélyén jár, és még nem találta meg a kivezető utat. Amit megjegyeznék, az az, hogy ez akármennyire is szabadvers, ha már két versszaka van, akkor azoknak az egymással párban lévő soroknak a szótagszáma egyezhetne (bár tudom, hogy az érzelmeknek semmi sem szabhat gátat).
Nekem mindenesetre nagyon bejön!!
Kedves Péter!
Nagyon lehangoló a versed. Semmi reménytkeltő benne… Ilyen fiatalon nem szabad felhagyni a reménnyel, mivel a borúlátás beidegződik az agyadba. Ha beleestünk egy gödöre, onnan ki kell mászni. Ismered azt a dalt, hogy: Sohase mondd, hogy nincs remény…?
Szabad formában írt versed jó, szabatosan írsz. Én benne csupán azt hiányolom, hogy nem mondatokban írsz, ami versekre is vonatkozik. Elolvasni, s netán elszavalni könnyebb, mivel az írásjelek megmutatják, hol kell megállni, hol kell a hangot felemelni és levinni.
Üdvözlettel: Kata
szerencsére nem tartott sokáig ez a reménytelenség.egy múló érzés,egy pillanatnyi rosszkedv volt csupán.a tavasszal eljött egy új,ezerszer jobb szerelem.az előző talán nem is volt igaz.legalább már nem szenvedsz..most szenved valaki más..csendben..sokáig.
egyébként nagyon szép vers,csakúgy mint a többi!:)