Tegnapi csókod íze még ajkamon lengedez,
Szétnyíló íve fölött vöröslő vágyat keltve.
Tegnapi csókod íze még lelkemben megremeg,
Mint kikeleti szélben a rügyező levelek.
Tegnapi ölelésed még bőrömön felpezseg,
Pihéimen sistergő vágyemlékeket ébreszt.
Tegnapi ölelésed még lelkemben megremeg,
Mint vulkán magába zárt elhaló kitörése.
Tegnapi simogatásod még arcomon játszik
Incselkedve szarkalábas ráncaimon suhan.
Tegnapi simogatásod már emlékké válik,
Sehogy nem találja arcom vágyához az utat.
Tegnap emlékeit már csak szerelmem élteti
Szívemben érted kiállt pillanatok hiánya.
Tegnap emlékeit már lelkem sírva temeti
Remélve holnap hajnalsugarán majd feltámad.
4 hozzászólás
Nagyon szép költői képeket használsz,csak kicsit néha vissza kell olvassak, mert elveszítem a fonalat.Ez a versed viszont,ha többször olvasom,szinte látni engedi a benne leírtakat.Látom a természeti képeket,amiket használsz és látlak téged,ahogy gondolatokba merülve írogatsz…ugye nem voltam túl filozófikus???:) További sok sikert!
Nagyon szép! Háromszor olvastam el! Gratulálok!
Néha kavarok, meg a képeket is. Köszönöm a véleményeteket. Tanulom csak ezt a mesterséget. A kritikák pedig segítenek, hogy hogyan másként, hogyan tovább. Az elismerőek, hogy jó az út. 🙂
Szép vers, nagyon tetszett:)