El kell, hogy hozzalak,
még él a remény Benned,
átérzem magányod,
bár másképp kéne tenned.
El kell, hogy hozzalak,
mert újra gyermek lettél,
nem bízhatlak másra,
hisz' te is úgy szerettél…
El kell, hogy hozzalak,
én mindig jót akartam,
sírjál csak csendesen
és bízzál a fiadban.
El kell, hogy hozzalak,
most ajtódat bezárom…
nálam majd rád talál,
sok elfeledett álom…
6 hozzászólás
Szia Tibor!
Ez is egyszerű, de kicsit más. Jó a ritmusa és a dallama, mint általában.
Olyan, mintha anyukádhoz írtad volna e verset, de a "Tehetetlenül…"-cím megzavart.
Nagyon szép és mélyről fakadó!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Valóban Anyukámhoz írtam. Nem tudok rajta úgy segíteni, ahogyan szeretnék, innen a cím. Egyedül él…73 éves és számos betegsége van. Nem akar elköltözni, hogy velünk legyen, hogy vigyázhassak rá. Ragaszkodik a megszokott, saját kis otthonához.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és értékeltél.
Szeretettel: Tibor 🙂
Kedes Tibor!
"Elkell,hogy hozzalak"Versed mind a négy versszakát így kezded. Ebben annyi, de annyi aggódás és szeretet van amennyit csak adni lehet egy Édesanyának.Tedd meg, – vidd magadhoz és szeresd, Te még megteheted, én már régóta nem. Meghatódtam. Bocsánat. Kívánok Nektek szép együtt tölthető napokat.
szeretettel üdv:Vali
Puszillak Valika és köszönöm…
Szeretettel: Tibor 🙂
Szia Tibi!
Nagyon megértem amit érzel, hiszen ugyanebben a cipőben járok. Szép a versed, benne van a szerető féltés, a tehetetlenség, ugyanakkor tudod, hogy el kell fogadjad azt amit Ő akar. Hiába, " csak " a gyerekeik vagyunk.
Gratulálok: pipacs
Nagyon kedves, szép vers.