Tekints oda fel az égre!

“Kihez hasonlíthattok engem, hogy
egyenlő volnék vele?”
-ezt kérdezi a szent Isten. “Emeljétek
föl szemeteket az égre, és nézzétek!
Ki teremtette mindezt? Az, aki szám
szerint hozza elő őket, mint egy
sereget, és mindegyiket nevén
szólítja. Hatalmas és tevékeny
energiájának és bámulatos
energiájának köszönhetően egy sem
hiányzik közülük.” /Ézsaiás 40:25, 26/

Néma árnyak hallgatag éje mozdul a
parton vénülő tavaszon, ifjúi nyárban.
Csendet ígér a holnapi alkony, minek
sóhaja libben moccanó szélben örök
messzeség kitárt karjain, ahol rejlik
a végtelen, zúgó egek csillagvilágán
túl.

Ahol hallgatnak a mérhetetlen
távolok, ahonnan felzeng világából
egy csöppnyi fény, mi tán évmilliók
óta tört utat felém magányán mélán
merengve, mikor én még nem voltam
sehol, se egyetlen ősöm sem.

Ugyan ki érti ezt?

Oly régi itt a múlt, hogy
nem érti semmi emlék, sem semmi
értelem, hiába küld hírt a végtelen,
ahol a távolok örökkön zúgnak, minek
értelmét magam sem lelem.

Ti
csillagvilágok, kik az éjben felgyúlva
ragyogtok! Titeket csak ámulva, messziről
ismerlek, kik pislákoltok felém éjek
árnyának víg neszén.

Hányszor álltam
kinn az ordító ég alatt, és csodáltam
számotok, és próbáltam jó lenni, hogy
e csodában én is ott legyek, hogy az én
életem is legyen örök, mint a tiétek.
Mert hát halni mégsem szép!

Nem
akarok lenni majd csak tűnő emlék!
Én örök akarok lenni, mint az idő, oly
végtelen, oly rendíthetetlen, mint aki
tudja, mit akar.

És tudom, hogy
akarhatom azt, mert Aki megígérte,
Annak szava mind igaz. Ki él az egek
egein túl, de hozzám mégis oly közel,
mert a szó, mi hirdettetett, hozzám
simul, s embernek íratott, és én is
ember vagyok.

Olyan, ki Őt, az Istent
veszem komolyan, és rá hallgatok,
hogy vezessen az úton, az élet útján.
Mert én mégis csak egy vagyok a sok
közül, egy porszem, akik között
igyekszem jónak lenni, mert az Isten
kicsiny gyermeke vagyok.

És egy
gyermek fogadjon szót, mint ahogy
ti égi, hatalmas csillagok, mert ti szót
fogadtok örök rendtartás szerint. Pedig
bennetek nincs értelem, mégis úgy
ragyogtok a végtelen távolokon, mint
engedelmes, szófogadó gyermekek,
mint jó fiak.

Ti tudjátok utatok a
zúgó égen, a végtelen messzeségen,
kik rohantok már évmillárdok óta a
látható és láthatatlan téren. Bennem
megmozdul a szív és az értelem, ha
rátok gondolok, pedig az értelmem
oly csekély, mi csak illendő, annyi van.

De hiába is lenne az ész, ha a szív nem
érez, mert kőkemény és nehéz, és nem
mozdulna a jóra.

Hiába hinne öröklétet,
mert az engedetlen szívnek az nem válik
valóra, akkor hiába jár el minden perc és
minden óra, mert ki balga, nem hallgat a
hívó szóra. De én igenis hallgatni akarok,
mert én e világra nem hoztam semmit.
Amim van, mindent úgy kaptam, ki még
megszületni sem akartam.

De eljött az
idő, és nekem is jönni kellett egy
láthatatlan kéztől, Ki alkotott az
anyaméhben, Ki takargatott ott benn
a rejteken, az anyai szív alatt. Aki Őt
ma hinni merem, mert tudom, hogy él,
én jól ismerem.

Tudom, hogy mindenem
Tőle van, hát Miatta, és Érette élek oly
boldogan, Akiért bennem minden hála
megfogan. Érette tűrök keservet s olykor
hulló könnyeket, hallgatva, ahogy
felzokog az idő a keserves vég felé.
Mert múlnia kell e kornak, eltűnni e
zúgó ég alól, mi ezredéveket nyomorított
Noé özönvize óta.

Ti mindent láttatok,
ti égi csillagok tűnő éjeknek mozduló
neszén, évmilliók ábrándjain mégsem
leltetek vigaszt. De átöleltetek megannyi
múló korszakot, egy volt világot, egy
vakot, mert vakká tette az engedetlen
átok.

Ti égi csillagok!

Én e földről látom
a ti égi hazátok, hozzátok bújva bennem
a gondolat, áttörve a távolt. Ne mondjátok,
hogy kár volt, ne mondjátok, hogy hiába
hű reményed, hogy hiába űzöd a messze-
séget, mert kezeddel azt el úgysem éred.

Csak pillantásod merengése lesz az, mi
ide felvetül hozzánk tenéked meghitt
örökségül, hová emeled pilláid rezdülve
gyermekséged óta. Mi nem ragyogunk,
általunk a nagy Isten, Jehova ragyog!

S e ragyogásban Őt csodáld, Kit áld a
végtelen távol, mit meglelhetsz bárhol,
hová tekinteted mered, ha felemeled
szemed a nagy éjek felzúgva merengő,
égi, örök magasába.