Csáprágóival mar belém a tél
felelet szülőszobáján,
kérdéseimet hozza épp világra
s temeti a hó maga alá.
Mutatványos fák remegtetik
gyöngyszemeiket csupasz ágaikon,
megkönnyebbülés
minden egyes gyöngyfüzér
dunnába huppanása,
fáradt ablaktörlő
álmos férfikarként
sepri le unottan
szűzies lepedőjét,
s amint álmából
felbrummog,
felszántja
a mennyből elvetett
kérdések földjét.
Gyerekek gyúrnak
zsemlét belőle,
learatva Isten téli kertjét.
Tavasszal talán
kérdésem is kihajt…
… csak erőm legyen aratni.
2 hozzászólás
Szia!
Nagyon túl akartál már lenni a Télen. A szürkeségben egy kicsit magunk alá zuhanunk. Talán, annyira még sem, hogy egy új hajtás majd ne fakasszon rügyet. Legyen erőd,azt kívánom!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm szépen, Selanne! Igazad van, valóban alig vártam már az elmúltát. Meg kicsit talán furcsa tavaszkezdéskor pont egy ilyen verset feltenni. 😀