Téli fészek

Ég felé nyúló kopasz fák ágai,
ringanak a szélben búcsút lehelve,
csend, nyugalom várja térdepelve,
csillogjanak a tél jégvirágai.

A fagyossá vált világ újra ébred,
vacogva húzódik most össze a föld,
majd lassan fénylő pehelytakarót ölt,
míg a fagy fakó napsugarat tépked.

S a kandalló mélyén pattan a szikra,
az ölelő meleg tűzvirág szirma,
lelkünkbe bújva szeretet éleszt.

A gyertya is csak halványan pislant,
s a fenséges fahéjas narancsillat,
szívünk köré épített békés fészek.