Hidegen, ridegen csikorgó tél,
csontunkig ható, jeges a szél.
Északról támad, fát szaggató,
kályhához bújik a bentlakó.
Dörzsölöm kezeim, ujjam lila,
fázik az ember, reszket ina.
Süvít a szél kinn, ablakot ráz,
tetőt és fát most felcicomáz.
Hordja a havat a jeges szél,
be is húzódik minden mi él.
Hótorlaszt épít a kapuban,
nem juthatunk be akárhogyan!
Nosza, lapátot ragadjunk fel,
hányjuk a havat el innen…, el!
A munka közben nem fázom már,
fejemen sapka, nyakamban sál.
Arcomba havat csapkod a szél,
kezemben forog a lapátnyél.
Tiszta a járda, kapum szabad,
gyengül a szél, s már hó sem szakad.
Csöndes az éj most, sok pihe hull,
alszik a város, ünnep az úr.
Köszöntlek téged, szép téli éj,
továbbra már csak ilyen legyél!
6 hozzászólás
Húúúú!
Már előre fázom…
Gratulálok, Judit
Kirázott a hideg, mikor olvastam. Remélem nem lesz nagyon zord a tél. Tetszik a versed.
Üdvözlettel: Mónika
Nagyon szép vers! Valahogy mégis a melegséget érezni soraidból. A tél, ünnep, meghittség stb.
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Szia!
Menthetetlenül közeleg! Bentről nézni szeretem a hóesés.Na jó , néha amikor süt a nap, ropog a hó a lábam alatt egyet-egyet sétálni is szeretek. Karácsonykor pedig imádom. Amúgy? Tudod Te azt mennyire:-))
Szeretettel:Mariet
Szép a teled, jó volt látni ahogy hányod a havat. Tetszett:-)))
Barátsággal panka!
Jó hóhányást, de azért ne túl sokat…:)