magányos kis kereszt áll,
felállították, s azóta
régi szerelmére vár.
Nem virág kell e halomra,
nem is keserű könnyek,
elfelejtve, elhagyottan
áll magányos kis kereszt.
Nem jár arra soha senki,
benőtte a fű, s a gaz,
mert hisz aki benne nyugszik,
hiába is volt igaz.
Hiába akart szeretni,
végül magára maradt;
nem jár arra soha senki,
benőtte a fű, s a gaz.
Valakinek talán mégis
elkísérte szerelme,
ő akarta eltemetni,
végül mégsem feledte.
S ha arra találnak menni,
ott a sír, s virágtenger;
valakinek talán mégis
elkísérte szerelme.
2 hozzászólás
Balladaian szép. Gratulálok!
– Na a jelzőm elég magyartalanra sikerült..:( –
Szeretettel:Zsanett
Szép, szomorkás, tetszett. Mindig elszorul a szívem, ha ilyentájt elhagyatott sírt látok, ahová már senki sem jár emlékezni.