Alig-alig pirkad mikor megérkeznek,
halk beszédű, dolgos, kőkemény emberek.
Kőre követ raknak s ők is mint a kő…
Némák, szilárdak és belül őserő.
Egyszerű ruhájuk, kezük eres, kérges.
Bársonyban nem járnak, de hajnali fényes
glóriával veszi a Nap körbe őket,
a csendes szavú, szorgos templomépítőket…
10 hozzászólás
Ők tudják, mi a dolguk. Nagyon szép vers András, gratulálok: Colhicum
köszönöm, kedves Colhicum
Tudod az az igazi értéke az itt írt verseknek, és az értelme az itt létnek, és hogy milyen érdekes, és szép gondolatokat oszthatsz meg..mert ez a vers is ilyen.
Annyi csak , hogy örülök ha olvashatlak.
Nagyon értékes gondolataid vannak.
Baráti üdvözlettel gratulálok ismét!
d.p.
köszönöm, kedves dinipapa, örülök, hogy Nálad is célba ért a vers
Kedves András! Minden elismerésem ezért a versedért is! Gyönyörű gondolatsor, méltó megemlékezés róluk:)
Szívesen olvaslak én is, minden versedben érezhető, hogy van lelked, nem is akármilyen!:)
Gratulálok!:)
köszönöm, kedves sleepwell:)
Nincs könnyű dolguk a templomépítőknek, de szépet alkotnak.
Rozália
tudod engem nem az fogott meg, hogy szépet alkotnak-e…hanem az, hogy ezek az emberek akiket én láttam, a saját templomukat építették a szabadidejükben…persze nem csak maguknak!
köszönöm, hogy olvastad, kedves Rozália
Kedves András! Gratulálok! Van ebben a versben valami különös…nem tudom mi…
Gy.
köszönöm