Hozzám bújt a szél,
Tengernyi szeszély.
Megcirógat lágyan,
Ahogy partot víz becéz.
Néhol dühében hánykódok, kegyelem!
Rábízom megfeszült testemet.
Szél kap fel,
Sodor előre sebesen.
Máskor szelíd,
Tükör, mit ég a földre feszít,
S én engedem.
Mert ő az én tengerem.
3 hozzászólás
Azért tetszik, mert egy olyan tárgyról, mint a tenger, amiről már számtalan írás született, számtalan formában, képes voltál olyan képeket felvázolni, amik izgalmasak. Hozzám leginkább a “víz partot becéz” kifejezés áll közel. Gratulálok!
Nagyon tetszett versed, a víz mámora megragadt, gratulálok!:)
Szép. Jó. (üdv.:Á.E.)