Csöndmesével altatok,
ölembe bújva hallgatod.
Kis forró fejed leteszed,
méhem a mélyben megremeg.
Fényhajad termőre szántom,
szikrát vet a barázdákon.
Sólyom szárnyal, zsengét érlel,
aratok a levelével.
Bő termésünk sós gabona,
Nap illik a homlokodra.
Eső illik tenyeredbe,
lezúdul az ölelésre.
4 hozzászólás
Kedves Zöld Zsázsa, zavarban vagyok. Először azt hittem, gyermeket altatsz, és simogatod haját. Aztán elértem a bő, sós terméshez, ami mi lehet? könnyek? De az nem illik ide… És a cím: terméshozó, hát milyen termést hoz és mi? A simogatás nemigen hoz sós könnyeket, késpenge éles leveleket… szóval nem értem.
Kedves Zsázsa!
Az elejét én is értem, de aztán mégsem tudom, mit is akartál kifejezni, úgy érzem, találós kérdés, vagy rajtvény a versed?
Szeretettel: Kata
Szia Zsázsa!
Én a testi, lelki szerelem egy erősen virágnyelven fogalmazott leírását értem ki a versedből. Talán a soraid nem annyira egyértelműek, nem annyira közérthetőek, de a képi kifejezéseid nekem tetszenek. Igaz, hogy többször is elolvastam, miközben különböző képeket képzeltem el hozzá. Én erre az eredményre jutottam. Szerintem, eléggé művészi megfogalmazás. Mindenképpen egyéni látószögből íródott vers.
Üdv.
Én is többször elolvastam, de valahogy…a legerősebb gondolat, ami számomra végigvonul a képekkel, ott bújik, rejtőzik bennük, az mindvégig a gyermekáldás ténye, vagy vágyódás rá. Ringató, andalító, szép.