csikorgó csigolyák
hajló gerincek
recsegő csontok
rogyadozó térdek
izmokba fészkelt
égető fájdalom
szakadó inak
elfordult szánalom
sötétvörös vér
csordul az arcokon
forró volt ott bent
alvad a homlokon
apró tócsákban
száradó életek
egyre több csepp
kevesebb félelem
hörgés szakad fel
hang helyett buborék
homályos szemekben
zavaros már a kép
földbe markolnak
görcstől merev ujjak
életösztön-csápok
egyre tovább húznak
összeroskad a lét
már fel sem kavar
a lélek messze jár
a test élni akar
1 hozzászólás
Kedves Koma!
Ez nagyon kemény, rideg vers lett. De azt hiszem ez is volt a lényege, nagyon tetszett, kirázott a hideg is.
Gratuálok!
H.