Múltunk közös.
Ott, a folyómenti nádasban,
magunkcsinálta kuckókban a fenyvesek mélyén,
a tyúkólak mögött nagyanyánknál,
a szénapadláson,
egymás kezét fogva miközben
fejünk felett kiabált
a világ.
Szülő és világ.
Messze vagyunk most egymástól,
ezer kilométerek választanak el,
mégis még mindig fogjuk egymás kezét.
Felettünk kiabálhat egész világ,
ha lélekben összekucorodunk.
3 hozzászólás
Szép vallomás a testvéri szeretetről.:)
"lélekben összekucorodunk"
Ez annyira gyönyörű érzékeltetése a testvéri összetartozásnak,
hogy ennél szebben nem lehetne kifejezni.
Nagyon szép vers, örülök, hogy olvastalak.
Örülök, hogy tetszik. Sokat szenvedtem a testvér témával, talán negyedik verzió volt ez és ezzel sem voltam elégedett- szóval örülök minden dícséretnek érte emiatt. (Nem amiatt, hogy annyira nagyon megérdemlem. )