mikor már hamuból leszek!
Tudom, formáznál magadnak,
mint agyag hegyet,
hogy túlélő legyek.
De, nézhetlek-e majd
születendő szemével,
adhatnék-e annyi boldogságot szívemmel?
Utálkoznék-e vagy megköszönném,
hogy a már bomlót is napsugárként szeretted?
Ez egy szép álom,
ami testet ölt benned.
Hogy megfogan e közös jövőnk,
megtudjuk alázatos hittel.
Meglehet, hogy már eleve él,
hisz a kapcsolódás már megtörtént.
3 hozzászólás
Kedves Andi!
Nincs mit tenni, ha már a "kapcsolódás megtörtént."
Alapból szomorú, elvont.
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia, Andi!
"Utálkoznék-e vagy megköszönném,
hogy a már bomlót is napsugárként szeretted?
Ez egy szép álom,
ami testet ölt benned."
Verseid már-már félelmetesen jók, mintha fölvágtad volna költői vénádat, és csak buzogna föl a költészet véghetetlen újdonságokkal…
Üdv: Laca 🙂
Nagyon szép verset írtál, remek gondolatokkal, kérdésekkel, kis reményvesztettséget érzek benne! Szeretettel gratulálok: Zsuzsa