hiányt ásít a csend,
lehorgadt fejem felett
bánatom füstje kereng.
Marva kaparja torkom,
levegőt is alig kapok,
szerteszórt emlékek mélyén
keresek egy pillanatot.
Kutatok mert tudom, érzem,
még itt kéne lennie,
lebeg még ebben a térben
álmunk s hitünk ereje.
Reszkető ujjakkal túrva
nyűtt tegnapok között
a szokott rendet összedúlva
szívembe kétség költözött-
-lehet hogy álom volt minden,
hiába ima, vágy, és fohász,
e kis levél összes kincsem,
egy pici végső búcsúzás…
Az ki írta nincs már régen,
pici papír (nagy volt a gyász)
s most lángbetűkkel kiált rajta
"ne keress, úgysem találsz"
4 hozzászólás
Lappangó bánat szép megfogalmazása.
Versed szomorú és megható is. A vers formája, a fogalmazás, a rímek és minden egyéb vers-kellék a helyén van. Értesz a klasszikus versformához, és igényes vagy, mivel hibamentesen rakod fel az anyagodat. Szerintem megérdemli versed a legjobb pontozást.
Szeretettel: Kata
Kedves Gyogyo!
Köszönöm – azt is, hogy olvastál 🙂
Kedves Kata!
…hát mondom én :))) – elkényeztetsz 🙂
Köszönöm szépen 🙂