Tevenógató

A történet, amit én most röviden elmondok,
A Szaharában történt, ahol nagy homokdombok
A zöldellő, hűs oázist átkarolták szépen:
Itt élt Ali, ki árukat szállított tevéken.

Ha elindult nagy útjára egy-egy karavánnal,
Megtöltötte csomagjait sóval, datolyával:
És amikor hosszú útját sikerrel megjárta,
Fogadta őt guzlicaszó, víz, sörbet, meg hála.

Volt tucatnyi jó tevéje, kétpúpú, s dromedár,
Ám közülük egy egypúpú: rest, makrancos, betyár.
Hogyha magát útközben jól meg-megmakacsolta,
Nem haladt a karavánnal, lepihent a porba!

Fejét törte nap nap után, mitévő lehessen,
Hogy mint mesterkaravános szégyenbe ne essen.
Fohászkodott Allah-hoz, hogy könyörüljön rajta,
Ne legyen már ez a teve ily csökönyös fajta.

Megmosta hát kezét-lábát, s fordult napkeletnek,
Letérdelt, és hátát görbítette a szeleknek,
Kérve-kérte a prófétát, kicsinykét segítsen,
Ne csak bajra, néha jobb napokra ébredhessen!

Elmormolt még sok-sok imát, de mit sem segített,
Nyerni nem nyert, ellenben sok időt elveszített,
S ha lemaradt a csapattól, csak ő látta kárát,
Húzhatta a lusta teve feszes kantárszárát!

Ez már több volt, mint amit ő elviselni képes,
Napról napra fáradtabb lett, s melléje meg mérges,
Ez a teve többet engem idegbajba nem visz,
Irány: a tevejavító „Ali baba” szerviz!

Elvonszolja tevéjét a szerviz udvarába,
Burnuszának lebernyegét veti a hátára:
Jön is Hasszán, a szervizes, és fürkészve nézi,
Új kuncsaft-e, vagy pediglen fertelmesen régi?

Nem látta még, így hát illőn köszöntötte: Szálem!
Látom fiatal jószág ez, még nem matuzsálem,
Mi a baja, gond van véle? Mért nincsen kedvedre?
Mondj el mindent jó barátom, ülj a kerevetre!

Hát, ha kéred, akkor éppen le is telepednék,
Tudd meg effendi, e teve eleven veszteség!
Föld lustája, ráadásul nem is jámbor fajta,
Lesz-e gyorsabb, mondjad, tudsz-e segíteni rajta?

Tudok bizony, hogyne tudnék, ez a mesterségem,
Gyors lesz ez a fránya teve, fut majd meseszépen,
De hogy meg tudjam csinálni, effendi, megkérlek,
Állítsd az egyes aknára a lusta tevédet!

Tevéjét Ali az egyes aknára vezette,
Hasszán pedig két nagy kövét kezeibe vette.
Lement az aknába, és a tevének heréit
Úgy összeütötte, látta kiserkedő vérit.

Felbődült a teve, aztán vadul futni kezdett,
Csodálkozott gazdája, ez milyen sunyi szerzet!
Életében ilyen gyorsan nem szaladt, úgy vélem,
Hála legyen Allahnak, de utol hogyan érem?

Utoléred, mondja Hasszán, talán nemsokára,
Ha kell, meg is esküdhetek Allah szakállára!
Hogy kezedbe kerülhessen tevéd kantárszára,
Állj fel kérlek -burnusz nélkül!- a kettes aknára!