Thomas Hood: Emlékszem rá…

Thomas Hood:
EMLÉKSZEM RÁ…

Emlékszem rá, emlékszem rá,
A ház, hol szült anyám,
Kis ablak, melyen át a nap
Beleskelt reggel rám;
Nem jött ő, hipp-hopp, túl korán,
S el nappalból se vett;
De most gyakorta vágyom én
A hosszabb éjeket.

Emlékszem rá, emlékszem rá,
Rózsák – fehér, piros…
Liliomok és ibolyák,
Mind fényes, harmatos!
Hol orgonák közt csíz lakott,
S hol születésnapján
Egy aranyesőt ültetett,
Mely máig él, bátyám!

Emlékszem rá, emlékszem rá,
A hintám merre szállt,
S a lég bár friss volt, éles is,
De nyeltem én kivált;
A lelkem akkor repdesett,
Most, jaj, csak nehezék,
S nem hűtik lázas homlokom
A nyári medencék.

Emlékszem rá, emlékszem rá,
Sötét, magas fenyők;
A csúcsaik, gondoltam én,
Az égig felnövők;
Tudatlanság volt, gyermeki,
És most csekély öröm
Tudni, a Mennyhez fiúként
Közelebb volt közöm…

Fordította: Szöllősi Dávid
2023. július 29.

_________________________

I REMEMBER, I REMEMBER

I remember, I remember
The house where I was born,
The little window where the sun
Came peeping in at morn;
He never came a wink too soon
Nor brought too long a day;
But now, I often wish the night
Had borne my breath away.

I remember, I remember
The roses, red and white,
The violets, and the lily-cups–
Those flowers made of light!
The lilacs where the robin built,
And where my brother set
The laburnum on his birthday,–
The tree is living yet!

I remember, I remember
Where I was used to swing,
And thought the air must rush as fresh
To swallows on the wing;
My spirit flew in feathers then
That is so heavy now,
And summer pools could hardly cool
The fever on my brow.

I remember, I remember
The fir trees dark and high;
I used to think their slender tops
Were close against the sky:
It was a childish ignorance,
But now ’tis little joy
To know I’m farther off from Heaven
Than when I was a boy.

_____________________________