Utolsó nyári rózsa
egyedül nyílik,
már valamennyi társa
halványlón tűnik,
nincs hasonló virág már,
nincs se bimbaja,
hogy égje pirulását,
csak a sóhaja.
Nem hagylak el, magányos,
hiába sorvadsz,
hol társaid pihennek,
menj, velük alhatsz.
Így kedvesem, szétszórom
szirmod az ágyban,
hogy kerti társaid közt
feküdj halottan.
Nemsoká követhetem,
barátim fogynak,
szerelmek bűvköréből
gyöngyszemek hullnak.
Igaz szívek repednek,
múlnak kedvesek,
rút világ, ki maradna
egyedül veled?
THOMAS MOORE – THE LAST ROSE OF SUMMER
Tis the last rose of summer
Left blooming alone;
All her lovely companions
Are faded and gone;
No flower of her kindred,
No rose-bud is nigh,
To reflect back her blushes,
Or give sigh for sigh.
I’ll not leave thee, thou lone one!
To pine on the stem;
Since the lovely are sleeping,
Go, sleep thou with them.
Thus kindly I scatter
Thy leaves o’er the bed
Where thy mates of the garden
Lie scentless and dead.
So soon may I follow,
When friendships decay,
And from Love’s shining circle
The gems drop away.
When true hearts lie withered,
And fond ones are flown,
O! who would inhabit
This bleak world alone?