Szemeimben már elült az izzás.
S bágyadtan, de elégedetten
szemlélem a születő varázst,
a derengő bélyeget lelkemen.
Éjsötét fellegek barátként
gyűlnek körém. Villámok táncolnak
körbe szerelmes szeretőkként.
A lét törvényei megbomlanak.
Az idő és tér tengerén túl,
vergődve halok meg, s születek
meg főnixként, akaratlanul…
S csenddel nyugtázom: újra élek.
Voltam ami vagyok, s leszek
amivé váltam: Thor Kalapácsa,
Kezének mennydörgő Pörölye,
Viharok tépettszárnyú angyala!
2 hozzászólás
Na, csak kalapácskodj!! Így kell!
Tetszett! 🙂
Kedves Ágnes!
Nagyon szépen köszönöm. Jólestek szavaid. Ígérem meglessz a "súlyos" vonal továbbra is! 🙂 De addig is maradok szikrázó viharszemekkel egy elveszett angyal…
Miért szeretem én annyira az angyalokat..?!
Üdv.:
Serafis