Ti kis Horgerek – Evokáció

Lám, én de sokat megéltem,
mint mozgalmas regény létem,
szegény-
legény,

Ki felnőtt, mást nem tehetett,
ez is csak szokványos eset
szándék-
játék,

Megtalált a szép, a jó,
s mert versekre nincs giccsadó,
szóltam,
voltam,

Az írás nekem csak öröm,
számít marad-e örököm?
sivár,
kopár

Világ kap tőlem színeket,
lehet, hogy süket füleket
érzek
s vérzek

De nem félek már semmitől,
csak a mulandó időtől,
véget
érhet

Nem létezik még kötetem,
mert nincs nekem arra pénzem,
közhely,
röhej

De nem is érdekel nagyon,
magam én mindig vállalom,
dúsan
búsan

Vagy éppen széles vigyorral,
polgárpukkasztó mosollyal,
részeg
lélek

Ti kis Horgerek, legyetek
zsűrik, nem kell a kegyetek,
átok
rátok!