Titkok őrzője

Ott áll már oly régóta a szerelmesek padja,
ki oda leül szívét a kedvesének adja.
Könnyezve, búsan benőtte a burjánzó lián,
ám hirtelen felcsendült az égerfán egy nyitány.

Egy jámbor kis csalogány csilingelt szívhez szólót,
egy árván maradt tücsök húzta hozzá a vonót.
A lóca némaságba burkolózott leverten,
s a szélvész a kavargó leveleket seperte.

Csak a múlt ült rajta hallgatag, titkok őrzője,
bölcs volt, pallérozott elme, kérdezhetsz őtőle.
Bíz ősz volt, a fényt lassan váltotta a sötétség,
hulltak a levelek, az avart derek csipkézték.

Szerelmesek padja továbbra is néma maradt,
várta, várta a reményt, hogy eljöjjön a tavasz.
Vágyott valakire, egy társra, álmodott róla,
te nem tudod hogy, vajon megtalálta azóta?