A tintató nyugodt, a toll kiszárad,
üres lapot kapar, hiába írok,
pedig szavadra hívok új imákat,
te nem tudod, s a hófehér papírok
halomban állnak, ám felold az éjjel –
magányom árnya már betűkre bomlik,
elém gurulnak egyre, szerteszéjjel
csapong a gondolat, nem ér a pontig…
de hogy lehetne hangod illatára
a kotta hangjegyét szavakba csenni,
mikor leírva, mágiád halála –
lexéma –, nem marad belőle semmi?
Ha jő a hajnal, ablakot nyitok,
s a szélbe szórom, így marad titok.
19 hozzászólás
Hát ez csodajó és csodaszép szonett, kedves Kankalin!
Még párszor el fogom olvasni!
Köszönöm az élményt!
Szeretettel: gleam
Szia gleam! 🙂
Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Ez a szonett nagyon szépre sikerült. Olyan, mint egy léleksikoly.
Szeretettel,
Ida
Szia Ida! 🙂
Érdekes, hogy léleksikolyt érzékeltél, de lehet benne valami, hiszen írásaink az olvasók által szólalnak meg. Valószínűleg maga a titok, a kimondatlan érzések és a leírhatatlan vitt ebbe az irányba, hiszen egy hangot nem lehet hitelesen sorokba foglalni – ha meg is tudnám tenni, nem maradna titok. 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy jöttél! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Remekül sikerült e szonetted. Meghallgattam Lukácsi József előadásában is. Megszenvedtél ezért a szépségért( ahogy olvastam) de megérte. Üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Ez az első szonettem, melyért krokodilkönnyeket hullattam, annyira padlóra vágott legfőbb kritikusom, Mákvirág véleménye, pedig bírom a kritikát, szükségem is van rá, hogy tisztában legyek önmagammal. Tőle mindig megkapom, nagyon jó meglátásai vannak, otthon van a kötött formák világában, és azonnal kiszúrja a sallangokat, képzavarokat, nem lehet sumákolni, és nem rejti véka alá a véleményét. Ennél jóval többet ad: lámpást, hogy megvilágosodjak.
Most keményebb volt velem, mint általában, ez kissé megviselt. Bírom a kritikát, igénylem is, ráadásul éreztem, hogy igaza van, mégis hosszasan érveltem, mindent megmagyaráztam. Mindig a javamat akarja, és ennél a szonettnél nagyon nehéz dolga volt velem, mert nem akartam változtatni. Úgy gondoltam, hogy az első jó, minden benne van, amit szerettem volna megfogalmazni.
Valóban benne volt, de nem elég mélyen és közérthetően.
…
…
Bemásolom az első változatot. Alig érzékelhető a különbség, de mégis.
Nagyobb ereje lett és mélyebb. A szonetteknél fontos. Mákvirággal sokáig veséztük, a központozással pedig szintén órákig játszadoztam, miközben mondogattam a verset.
A tinta elfogyott, a toll kiszárad,
üres lapot kapar, hiába írok,
pedig szavadra hívok új imákat,
te nem tudod, s a hófehér papírok
halomban állnak, ám felold az éjjel –
sötét magánya már betűkre bomlik,
elém gurulnak egyre, szerteszéjjel,
csapong a gondolat, nem ér a pontig…
de hogy lehetne hangod illatára
a kotta hangjegyét szavakba tenni,
mikor leírva, mágiád halála –
lexéma, nem marad belőle semmi.
Ha jő a hajnal, ablakot nyitok,
s a szélbe szórom, így marad titok.
Ami a felvételeket illeti, Lukácsi József színművész lassan műveim hangja lesz, mert eddig tizenötről készített hanganyagot. 🙂
Örülök ennek, mert így visszahallom, hogyan szólal meg másban.
Köszönöm, hogy jöttél. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin
Tetszett a titok szonetted, valóban titokzatos
Szeretettel:Ági
Szia Ági! 🙂
Akkor sikerült igazodnom a címhez. 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy jöttél! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Valóban, alig van különbség, mégis más. Milyen jó ha valaki terelget, elmondja építő véleményét. üdv hundido
Ezt az "alig különbséget" órákig tartott megoldani, mert tiszta ritmusúra szerettem volna írni, de nem volt megfelelő szó, ami nem viszi el a tartalmat más irányba.
Fontosnak tartok benne minden írásjelet, hogy éppen ott legyenek, ahol vannak, mert olvasáskor a rímek összecsengése szebb. Ezek apró trükkök, melyeket zenei dolgaim hoznak elő.
Szükségem van kritikára, az visz előre. Ha csak dicséreteket kapok, megelégszem azzal, ami van, pedig vezet út felfelé, és minden újabb megtett lépés örömforrás.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan irodalmárokkal sodort össze a sors, akiktől megkapom az építő véleményeket. Most is csak azért sírtam, mert úgy éreztem, nem vagyok képes átugorni az elém tett lécet. Ezért jó, ha megtanítanak arra is, hogy higgyek önmagamban. 🙂
Tudnék sok építő véleményt írni, de inkább csak olvasgatok és hallgatok, mert többen bántásnak vennék, pedig az árt igazán, aki hamis tükröt állít.
Csak eltűnődtem… 🙂
Kedves Kankalin!'
Egy csodaszép szonett!
Idézek,mert minden más felesleges…
magáért beszél:
"magányom árnya már betűkre bomlik,
elém gurulnak egyre, szerteszéjjel
csapong a gondolat, nem ér a pontig…"
és és
Gratulálok remek szonettedre!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Szia sailor! 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen jöttödet és a kiemelést is! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Gyönyörű verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Kellemes tavaszi napokat kívánok jó egészségben!
Zsuzsa
Szia Zsuzsa! 🙂
Örülök, hogy tetszett a szonettem.
Köszönöm szépen, hogy nálam jártál!
Én is minden jót kívánok neked! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Gratulálok Kankalin !
Nagyon- nagyon tetszett. Tudod miért? Fájdalmas játék.
Szia Edit! 🙂
Nem volt fájdalmas ez a játék, inkább a könnyek segítettek, kimosták belőlem a csökönyösséget. 🙂
Amikor kötött formát írok, általában hamar megszületik maga a vers, ami utána következik, hosszasabb. Akkor értelmezem a gondolataimat, megnézem több szemszögből is, hangosan mondogatom, hogy megvan-e benne az a zeneiség, amit terveztem, és egyébként is benne kell lennie (pl. egy szonettben).
Kellemes időtöltésnek tartom a szonettek "díszítgetését", ami azt jelenti, hogy játszadozom a központozással, a hangsúlyokkal és a dallammal.
A vele töltött idő csupa öröm – még akkor is, ha nem mindig adja magát könnyen, megdolgoztat. 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen jöttödet! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kankalin!
Akkor jó!
A fájdalmat úgy értettem, hogy valahol mélyen ott lent, ott bent, a szonett legbelső burkában lakik.
Számomra ezek a művek csupa titkot rejtenek. Főleg a tieid. Látszik rajtuk a pontosság, az érthetőség, olyan, mint egy mérnöki pontossággal felépített üvegpalota. Impozáns és gyönyörű. Soha nem tudnék hasonlót sem írni, alkalmatlan vagyok rá. 😊🌹
Szia Edit! 🙂
A szonetteknek valóban van fájdalmas színezete, valószínűleg a mélység okozza, mert le kell merülni, hogy megszólaljanak. Van bennük titokzatosság is, csupa rejtelem – akkor is, ha tisztán fogalmazunk.
A forma alkalmas mély érzések kifejezésére. El lehet merülni írás közben és olvasóként is.
Imádom más szerzők szonettjeit olvasgatni, figyelem a hatást. Mindegyikből tanulok valamit, az ismereteket saját stílusomhoz igazítom.
A munkát nem kell szó szerint értelmezni. Nálam azt jelenti, hogy az átlagosnál több időt fordítottam rá. Ez nem fárasztó. Minden szonettel töltött percem tovább mélyíti azt, ami addig bennem volt.
Mindannyian mások vagyunk, különböző habitusúak, más-más stílussal.
Azt hiszem, azért vagyok jó alany ehhez a formához, mert kiváltságos a helyzetem: összegződik bennem az irodalom, a zene és a hivatásom. Szerencsésnek mondhatom magam.
Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen! 🙂
Szeretettel: Kankalin